Körülbelül két perccel az első – ajánlatkérős, ismerkedős – beszélgetésünk után már hívtuk is vissza, hogy őt szeretnénk ceremóniamesterünknek. A hirtelen döntés helyességéről a személyes találkozónk legelején meggyőzött: a kávézóban túl hangos volt a zene, ő pedig pillanatokon belül intézkedett. A program összeállításakor még biztosabbak lettünk abban, hogy jó kezekben vagyunk: nem csak a valószínű helyzetekre segített felkészülni, hanem minden olyan „rémforgatókönyvre”, amit esküvő előtt ember el tud képzelni.
Sokaktól hallottuk, hogy az esküvő napja egy merő rohanás, hogy megállás nélkül csörög a telefon, készülődés közben kell menedzselni mindent. Minket senki nem keresett, belefeledkezhettünk a fotózásba, egyszer be is villant, hogy „de azért ugye a szolgáltatók ott vannak azért a helyszínen?” Persze, mindenki tette a dolgát.
A templomi esküvőn a vőlegény előre ment, a menyasszony a kocsiban bújt el (január volt, az volt a legmelegebb hely). Míg kiértek a koszorúslányok segíteni, Kata végig ott volt, fogta a kezem, és azt sem bánta, hogy az izgalomtól sokadszor kérdezem meg, hogy hol a slusszkulcs meg a kabát. A bevonulást flottul koordinálta, nem lett koszorúslány tumultus, nem kellett stresszelni azon, hogy mikor kell indulni.
A polgári szertartáson, a vacsorán és a lagzin is megkönnyítette minden döntésünket, nagyon jó érzéke volt az este érzelmi dinamikájához is.Mindenhol ott volt, de sosem volt sok, bárhol beugrott, ha szükség volt rá. Az átkötéseivel segített beleélni magunkat a rengeteg esemény közt abba, hogy az esküvő nem álom, tényleg megtörtént.
Plusz egy érv: Katánál hatékonyabban senki nem tud menyasszonyt nagy abroncsos ruhával és több méteres fátyollal anyós ülésre applikálni!
Eszti & Misi
