Kata volt a biztos pont a mi napunkban, ahogy megérkezett, minden a helyére került (szó szerint is). Egyből megvolt a közös hang, az inspiráló meglátásaiért pedig külön hálásak vagyunk ❤️
A 2. legnagyobb igent mi rá mondtuk!!
Tünde és Máté
Kata volt a biztos pont a mi napunkban, ahogy megérkezett, minden a helyére került (szó szerint is). Egyből megvolt a közös hang, az inspiráló meglátásaiért pedig külön hálásak vagyunk ❤️
A 2. legnagyobb igent mi rá mondtuk!!
Tünde és Máté

A feladatokat ki is delegálhattuk volna a család 1-1 tagjának, de végül azért döntöttünk úgy, hogy valaki tapasztaltat választunk magunk mellé, mert fontos volt számunkra hogy ne csak mi hanem a család is meg tudja élni velünk együtt a nagy napot.

A találkozó első 5 percében már biztosak voltunk benne, hogy mindenképpen Katát szeretnénk felkérni. A találkozó végére már azon a véleményen voltunk, hogy ha nem Kata lesz a CM, akkor nem lesz esküvő.

Ifjú párként emelkedett, meghitt, őszinte, de önfeledten vidám hangulatot képzeltünk az esküvőnkre. Ezt és még sok minden mást ceremóniamester jelöltjeinknek nem tudtam elmagyarázni.
Katának nem kellett.
Tudta magától.

Mi egész nap nem aggódtunk a programokon, mivel tudtuk, te kézben tartasz mindent. Ennél többet nem is kívánhatnánk, így tudtuk magunkat 100%ig elengedni és jól érezni.

A kéréseinket rugalmassággal, a többi szolgáltatót profizmussal, a lerészegedő vendégeket humorral kezelte. Összességében nagyon jó érzés volt, hogy bár aznap mindenki ránk figyelt, volt valaki, aki gondoskodott is rólunk!

Kata láthatóan fontosnak tartja, hogy a párt megismerje, felmérje, mi az, amit szeretnének, mi érdekli őket, és mindezt teszi egy olyan hangulatot teremtve, ahol valóban azt érezheti a pár, hogy nem kell filterezni, hanem őszintén beszélhetik át az elképzeléseiket.
Küldd el nekem az adataid, én pedig hamarosan kereslek! Beszéljük meg, hogyan lehet felhőtlen az esküvőtök!